Mit tegyünk a potyautasokkal?
A potyautas magatartás egyrészt a világ egyik legbosszantóbb jelensége (Miért kap a másik ugyanannyit, ha feleannyit tesz érte?!?), másrészt mindannyian hajlunk afelé, hogy kicsit azzá váljunk.
Ha belegondolunk, teljesen racionális magatartásról, sőt optimalizálásról van szó. A potyautas egyén szemszögéből vizsgálva a helyzetet, ő csupán (mint minden racionális ember) minimális erőfeszítéssel maximális részesedésre szeretne szert tenni. A gond ott van, amikor a többiek érdekét is figyelembe vesszük, és itt felüti a fejét az igazságosság kérdése.
Miért nem az elvégzett munka, költség arányában részesedik mindenki a javakból? Mert vannak olyan természetű dolgok, amiket egyszerűen nem lehet, vagy nem érdemes az elvégzett munka arányában elosztani (pl. mert aránytalanul sok adminisztrációval járna). A potyautasság mozgásterét persze lehet külső szabályokkal szűkíteni – ebben a multik a legjobbak, ahol a cég mérete lehetővé teszi, hogy adminisztrálják, ki-hány percet töltött a mosdóban, kávézással vagy dohányzással, de még az íróasztalhoz szögezés is csak a kolléga jelenlétét garantálja, azt nem, hogy jól és gyorsan dolgozzon. Emiatt helyeznek mindenhol egyre nagyobb hangsúlyt a motivációs- és kontrolling-rendszerekre.
És itt elérkeztünk a lényeghez: a motiváció a kulcsa a potyautas probléma megoldásának, ebben tud segítséget nyújtani a csapatépítő tréning. Egy jól összerakott csapatépítő program során meg lehet figyelni a potyautasságra jellemző kollégákon, hogy mi motiválja őket, és ezt a motivátort ezután tudatosan be lehet építeni a munkájukba.
Csapatépítés során kiderül, ha valakit a vezető szerep, a hatalom motivál, ő felpörög, ha irányíthat. Vannak, akik a munkájuk monotonitása miatt válnak potyautasságra hajlamossá, de amint valamilyen kihívás, tanulási lehetőség adódik számukra egy játék során, azonnal gyermeki kíváncsiság, izgatottság lesz úrrá rajtuk. Az összetartozás ugyanilyen erős motivációt okozhat, a csapatépítés során nem csak a közvetlen kollégákkal, hanem másokkal is egy csapatba kerülünk, és megfigyelhető, hogy egy-egy véletlenül összekerült páros, ha sikereket ér el, utána mindvégig egymás társaságát keresi. Másokat nem a csapatszellem, hanem éppen a versenyhelyzet motivál, talán az derül ki a leghamarabb egy csapatépítés során, hogy kik kapnak ilyenkor vérszemet, nekik a versenyben látványosan megugrik a teljesítményük. A pontok gyűjtése, az eredmények, pozitív visszajelzések bezsebelése is sokaknál teljesítménynövelő, ezt is jól meg tudjuk figyelni, ha a pontok kihirdetését hangos örömujjongás követi.
Bárkiről, bármilyen helyzetről legyen is szó, sosem fekete-fehér a helyzet, nem húzódik éles határ a potyautasok és a szorgalmasok között, csupán egy magatartásról (sőt racionális viselkedésről) van szó, amit különböző helyzetekben felveszünk. Ahhoz, hogy a potyautas magatartást minimalizálni tudjuk a szervezeti működésben, össze kell állítanunk egy változatos csapatépítő programot és megfigyelnünk a játékok során kialakult viselkedéseket. Amint megvan az 1-2 fő motivátor a potyautasságra hajlamos kollégáknál, már félig nyert ügyünk van! Egy dolgunk maradt, át kell ültetnünk ezeket a mindennapokba.