Mindig van valaki, aki…
„Hallottad, mi volt?” „Döbbenet…” „Na, ne mondd már!” – hallod másnap a folyosón, a konyhában és az étteremben a suttogást és a susmorgást, és fogalmad sincs, hogy mi történt tegnap a csapatépítésen.
Oké, akkor majd én elmondom neked, de mondd el senkinek!!
Egy csapatépítésen mindig van valaki, aki:
- Magas beosztású, szigorú és megközelíthetetlen általában, a csapatépítésen pedig csacsi részegre issza magát, de ő szentül hiszi, hogy nem látszik rajta, legfeljebb azon poénkodik, hogy egy kicsit többet ivott a kelleténél. Pedig nagyon-nagyon be van rúgva!
- Egy nő, aki szintén nem szomjazik már, legalábbis italra nem, a férfiak figyelmére viszont annál jobban. Egyszemélyes, túlfűtött showműsort produkál, ami a társaság egy részét kimondottan szórakoztatja, másokat azonban kényelmetlen helyzetbe hoz.
- Egy középvezető, aki azzal a határozott céllal érkezik, hogy márpedig tessék-lássék ma este ő jófej lesz, és mindenkivel haverkodni fog. Jön-megy ide-oda, mint egy búgócsiga, és totál felesleges, erőltetett kérdéseket tesz fel, ahelyett, hogy megpróbálná egyszerűen jól érezni magát.
- Egy férfi, aki úgy gondolja, hogy ha már ingyen van a pia, akkor ő nem hagyhatja a torkát kiszáradni, így aztán már az első 1-2 röpke órahossza után világáról nem tud, sétára kell invitálni, netalántán megköszönni neki a részvételt (akár a cégben való munkáját is).
- A pozitív csalódás, a csendes, szorgalmas lány vagy néni, aki ebben a kötetlen helyzetben kivirul, előbújik a laza, kedves és mókás énje, te meg el sem hiszed, hogy ezelőtt nem vetted észre.
- Felsővezető, őszintén mesél az élettörténetéről, miközben te ráébredsz, hogy azért nem véletlenül tart ott, ahol, hogy mennyi mindent letett már az asztalra, és megtiszteltetésnek érzed, hogy egyenlőként tekint rád. Még este is azzal a gondolattal alszol el, hogy igen, hajrá, meg lehet ezt csinálni!
- A hölgy a társaságban, aki nem kíván részt venni ilyen holmi játékokban, dorbézolásban, aki a magasan hordott orrán lévő szemüvege alól suttyomban minden apró eseményt lekövet és precízen, örök időkre elment az agyát kitöltő, hatalmas kapacitású merevlemezre. Aztán utólag, szépen, diszkréten, oda-oda szúr majd egy-egy éles megjegyzést, és villámló szemeivel óva int: „Vigyázz, mert én láttam, amit láttam…”
Na, és persze maradnak az igazán jófejek, akikkel semmi baj nincs, természetesen ide tartozunk te is és én is
