Csapatépítés blog 12. rész

 

team

Ha gyorsan akarsz haladni, menj egyedül. Ha messzire akarsz eljutni, menjetek együtt.

(Afrikai közmondás)

A csapatépítés szervezetre gyakorolt pozitív hatását senki sem vitatja. Aki csapatépítést szervez, rendkívül előnyös helyzetben tudhatja magát, hiszen a cég , ahol dolgozik , egyrészt felismerte a csapatépítésben rejlő lehetőségeket, másrészt hajlandó is forrást áldozni rá. Adott tehát a feladat, szervezzünk a kollegáknak egy igazán tartalmas és élménydús csapatépítő programot.

Ahhoz, hogy hatékonyan tudjunk nekivágni a szervezési munkának, érdemes néhány gondolatot már az elején rögzíteni.

Ilyenek :
    - a csapatépítés célja, azaz mit szeretnénk elérni a rendezvénnyel
    - a csapatépítés ideje
    - résztvevők életkori összetétele
    - résztvevők létszáma
    - a csapatépítésre rendelkezésre álló anyagi forrás

A csapatépítés célja:
Csapatot építeni lehet olyan közösségben, akinek tagjai egymást még nem ismerik ( pl. egy nyitócsapat) , de lehet akár több éve együtt dolgozó kollégáknak is. A kétféle "csapat" közös tulajdonsága, hogy a team összhatékonysága jelentősen emelhető azáltal, hogy a "munkahelyi komfortzónából" kizökkentve olyan megoldandó feladatok elé állítjuk őket, amivel csak egymásra számíthatnak egymás erősségeit kiaknázva. Kérdésként felmerülhet, hogy mennyire szükséges "tudományosabb szintre" emelni a csapatépítést, mennyire menjünk el inkább a módszertanos tréningek irányba vagy egy ellazulós, kötetlenebbb játékos csapatépítés inkább a befutó. A helyzet az, hogy nincs egyértelmű elixír. A hidelemmel ellentétben még egy közös sörözés is lehet csapatépítő jellegű, sőt lehet, hogy éppen egy ilyen program alkalmával jövünk rá, hogy addig kevésbé szimpatikus kollégánk nagyon is jófej. A csapatépítés célja abban mindenképpen közös, hogy a munkahelyi közösségünk tagjait közelebb hozza.

Mikorra szervezzem a csapatépítő programot?
Amellett, hogy szervezőként célszerű jó előre gondolkodni,érdemes elkerülni az időponttal kapcsolatos egyik alapvető szervezési hibát. Mikor legyen a csapatépítés? Tekintettel, hogy a csapatépítés amellett, hogy játékos formában történik, mégsem cél nélkül és főleg nem tekinthető csupán játéknak, hanem igenis munka. A dolgozónk jól megérdemelt szabadidejébe szervezett, "kötelezően ajánlott" csapatépítő programok hatékonysága eleve kódolva van. Ezt szervezőként azért fontos észben tartanunk, mivel akármilyen flottul is dolgozunk és minden apró részletre kiterjed a szervezőmunkánk, a végeredmény igencsak kérdőjeles lehet. Ha csak tehetjük (nem mindig lehetséges) célszerű olyan időpontra szervezni a csapatépítést, amikor egyébként is munkaidő van. Ez új dimenzóba lendítheti a csapatot, sokkal könnyebb lesz a csapatépítő-munka.

Életkori összetétel
A csapatépítő program alapvető paramétere. Meghatározza a program egész koncepcióját. Egy zömében fiatalosabb csapatnak nyugodtan szervezhetünk akár többórás sportosabb programokat, míg vegyes életkorú társaságnál már érdemes visszafogni magunkat fizikai aktivitások kérdésében. Vannak programok amik a résztvevői életkorok függvényében finomíthatók kihagyva a jelentősebb fizikai terheléssel járó aktivitásokat. Fontos, hogy gondoljuk át a programokat mielőtt megrendelnénk. Ha nem vagyunk biztosak abban, hogy kollégáinknak alkalmas lehet a program, érdemes a csapatépítő program szervezőjének segítségét kérni.

Résztvevői szám
Egész más néhány főnek vagy egy többszáz fős kollektivának egy izgalmas csapatépítő programot szervezni. Kimondottan előnyös helyzetben vagyunk, ha kollektivánk 15 fő feletti, hiszen ezen létszámok mellett nagyjából bármilyen programot választhatunk, azonabn 15 fő alatt sem kell mindenről lemondanunk, de számolnunk kell azzal, hogy a csapatépítő tréning résztvevői létszámra lebontott költsége egy kicsit magasabb lesz. Ennek az az oka, hogy a csapatépítő programok  a tréningszervező cég részéről a felmerülő munkálatok tekintetében egy része fix ( kiszállás, előkészületek stb.), másik része létszámfüggő. Néhány esetben előnyős is lehet, ha kollektívánk kisebb létszámú, mivel léteznek kimondottan kis létszámra optimalizált csapatépítő programok. (pl.kijutós szobák, kutyás tréningek stb.).

A csapatépítésre elkülönített források
A költségek minden esetben meghatározó tényezők. Ha több helyről kérünk be ajánlatot, több információ lesz a kezünkben. Első lépésben azt érdemes eldönteni, hogy a kabáthoz  varjuk a gombot vagy fordítva? Az elképzelésünk a fontosabb vagy a költségvetési korlátunk szigorúbb? Minden rendezvényszervező álma egy gyorsan kalkulálható, egyszerűen értelmezhető és tervezhető világos program/költség ajánlat. ( kérje a Geréby Kúria ajánlatát)

Ha nem vagyunk biztosak magunkban a szervezés során, célszerű a csapatépítés / rendezvényhelyszín segítségét kérni.